Időgép

Szabó család, rádió, Dédi… Nála szoktam hallgatni a paplan alatt kakaózgatva az elvágyódásos szignállal kezdődő esti mesét. (Az meg Váradi Hédi.) Az illatokkal utazni lehet. Van, amelyikkel az időben és van, amelyikkel a térben. A szalonnán piruló vöröshagyma nekem egyértelműen a Balaton, a bogrács melletti padon a férjem vörösboros vagy unicumos poharával. A leginkább időgépes illatkombináció a vajon, citromlében párolódó almáé. Ha ezt orrolom, a Dédit látom a zárterkélyes fehérvári barokk ház konyhájában. Még az 1970-es években is bubifrizurát hordott, és a kötény kellék és elhagyhatatlan volt, amikor szólt a Szabó család. (Hány kép fér el az ember retináján?)

Szóval: vajazz ki szemérmetlenül egy tűzálló tálat, szórd meg zsemlemorzsával – ő zsemlyemorzsának mondta volna, mert a szavaknak is van ízük. A meghámozott (megtisztítottat is mondhatnék, de a szó íze!), cikkekre vágott almát dobd rá vajra, locsold meg citromlével és párold addig, míg szinte pépes lesz. Az illatos massza felét simítsd örömmel a tálba, szórd meg zseml(y)emorzsával és annyi mazsolával, hogy mosolyogj, ha ránézel. Utána bátran, de érzéssel fektesd az átlényegült gyümölcs maradékát a tetejére és gondolkodás nélkül szórd meg ismét morzsával és mazsolával. Addig süsd, míg egy könnyű husit készítesz elé főételnek (kb. félóra.) És a cukrot, persze, ki ne hagyd!
Tomsics Emőke, Budapest