Húsz gombóc

Ha hihetünk a litera mai, Kosztolányitól csórt egymondatának, « Csak arról van kedvünk írni, amit nem egészen ismerünk, de roppant kíváncsiak vagyunk rá.» Ez alighanem most is igaz. Egy ismerős fotótörténész ismeretlen nagyanyjának szakácskönyve van előttem. Vagy 80 éves kézírással sorjáznak itt a receptek. Mindjárt az első oldalt úgy kezdi – ahogy a századelő asszonyai a háztartási könyveket: „Isten nevében.” Folytatás: Túros gombóc…A kísértés, ha kellőképpen cizellált formákat ölt, leküzdhetetlen...! Nem is küzdöm le.
Lássuk: „Egy liternyi, vagy háromnegyed kilónyi friss tehéntúrót a savójától csavarjunk ki és morzsolgassuk jól széjjel. Tegyünk hozzá 3 egész tojást, ízlés szerint sót és minden tojáshoz 3 evőkanál finom lisztet. Kezünkkel jól gyúrjuk össze aztán lisztezett kis táblára lisztes kézzel csináljunk belőle egyenlő baracknagyságú gombócokat és sós vízben főzzük ki, vigyázva, hogy túl ne főjjön. Ezalatt egy kis lábasban 2-3 kanál zsírban forraljunk fel negyedliter tejfelt és egy másik kis lábasban kis zsírban pirítsunk meg 2-3 félmarék zsemlyemorzsát. Ha a gombócokat kiszedtük, és a f tésztás tálra raktuk, akkor öntsük le a tejfeles zsírral, tetejét szórjuk be zsemlyemorzsával és adjuk fel. Ha nem férne rá a tejfeles zsír, külön csészébe adjuk fel hozzá.”
Zsírt nem tartok otthon, a tojásból kifogytam, hát irány a bolt. A csészés libazsír mellett döntök. Friss tehéntúró, savó…hm, ez itt most kompromisszum. Csodálkozom a liszten. Életem első étele, amit el tudtam készíteni kiskamaszként, a túrógombóc volt – búzadarával. Ez az én, mondhatni, kályhám, ahonnan minden indul. De ha a recept így szól, így csináljuk.
Azt veszem észre, hogy önkéntelenül a kötényért nyúlok. Ez nagy szó, mert időtlen idők óta nem kötök kötényt. Ez a szép kékfestős itt lóg pedig, de inkább díszlet, mint kellék. Hát most kellék lesz. Belebújok. A recept egyáltalán nem bonyolult, inkább csak arra kell figyelnem, hogy ne úgy csináljam, ahogy eddig. Hagyom magam vezetni – pár szálkás betűtől.




Furcsa zsírral pirítani, de a morzsa pont olyanforma, mint a nagyanyám prézlije szokott, és amilyen nekem soha eddig nem sikerült. Ezen úgy elcsodálkozom, hogy meg is égetem picit. Aztán ez a tejfelforralás… hm. Ismeretlen szagok kúsznak a kötényemen; izgatóan éhes leszek tőle. És mint a jó kislány, aki sose voltam – minden edényt gondosan és azonnal elmosok.

Namost. Az íz. Persze sós. Ez itt nem desszert. A libazsír erős, tán mégse volt jó választás – és nekem ide kell a porcukor. Egészen konkrétan ízlelem a különbségeket. Mintha folyvást egymás mellett lebegne a túrógombóc, amit én tudok, és a túros gombóc, amit valaha ő tudhatott – ahogy én képzelem –, ez az ismeretlen asszony, pár szálkás betű, 80 éve.





Kép és szöveg: F.É.